Az MNT látszat-politizálása

2015. december 30.

Mi történik a nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel?

A VMDK Hírmondó 46. számában már írtunk a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) látszat- politizálásáról. Erre most újabb példával szolgálhatunk. Ahogyan a kisebbségi akcióterv esetében, most is kullogunk az események után, az helyett, hogy az események elé menjünk.

Ugyanis, az MNT elnökének írásos válaszából látszik, hogy az MNT-nek nincsen testületileg elfogadott álláspontja, saját elképzelése, illetve konkrét javaslata a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítására.

Ami nem jó, de még javítható. Reméljük írásunk ösztönzően fog hatni. Talán nem árt ha ezen a helyen elmondjuk azt is, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége erre vonatkozólag már kész elképzeléssel rendelkezik.

Sőt, a VMDK és három másik vajdasági párt, számos civil szervezet, hiteles egyén által kidolgozott, Szerbia EU csatlakozásához szükséges "kisebbségi"/ őshonos nemzetekre vonatkozó akcióterv tartalmaz olyan elemeket, amelyek a soron következő nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítására, azaz annak rendezésére utalnak.

Sajnos a MNT hatalmi többsége eddig rendszeresen leszavazta beterjesztésünket. Reméljük idővel elfogadják javaslatunkat. Ugyanis, ilyen tendenciák már észlelhetőek. Először elvetik javaslatainkat, majd egy későbbi időpontban sajátjuknak mutatják be és megszavazzák. Ami nem baj, mert egyrészt megvalósulásra kerülnek azok a programok, amelyeket javasoltunk, másrészt rámutatnak arra az apró tényre, hogy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége pontos, kidolgozott és mélyreható elképzelésekkel rendelkezik.

Tari István, a VMDK-Csonka Áron MNT lista képviselője tanácsnoki kérdéssel fordult az MNT elnökéhez. Kérdésének tárgya a nemzeti tanácsokról szóló törvény esedékes módosítása volt. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a tanácstag kérdését és a MNT elnökének válaszát.

Néhány szó a szerbiai részarányos foglalkoztatásról

2015. december 30.

A VMDK Hírmondóban egyszer már rámutattunk hogyan spinnel a kisebbségi kormánypárt parlamenti képviselője, frakcióvezetője  a részarányos foglalkoztatással.

Most ismételten rá kell mutatnunk a nyilvánvaló manipulálására.

A köztársasági parlamenti képviselő 2015. december 9-én, a Magyar Szónak nyilatkozva elmondta a szerb parlament megszavazta a kisebbségi kormánypárt a végrehajtásról szóló új törvény javaslatára és a közjegyzősségről szóló törvény módosítási javaslatára benyújtott módosítási indítványait.

Javaslataik  arra vonatkoztak, hogy „a végrehajtók, a végrehajtók helyetteseinek, valamint a közjegyzők kinevezésének a folyamatában figyelembe kell venni az adott helyi önkormányzat lakosságának nemzeti összetételét, illetve a hivatalosan használatban levő nyelveket”.

Szerinte az előbbiekhez képest  a korábbi és továbbra is hatályban maradó előírásokhoz képest, az változott, hogy eddig a végrehajtók helyetteseire vonatkozóan nem létezett ez a kötelezettség.

Az újság első oldalas cikkében,  nagy gőzzel beharangozott "siker" ellenére, mi nem értjük mi is itt az újdonság? Ha eddig is benne volt a hatályos törvényekben, akkor a helyettesekre is csak azt kell alkalmazni amit már a vezetőkre is alkalmaznak!

Ha meg marad minden a régiben, akkor hogyan beszélhetünk előrelépésről?

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint az igazi előrelépés az volna ha a képviselő úr konkrét, kötelező jellegű, büntető intézkedésekkel ellátott mechanizmusokat javasolna az  igazságügyben és a közigazgatásban  dolgozók, a közjegyzők és a végrehajtók részarányos foglalkoztatására.

Mert a jelenlegiek szerint 2016. január elsejétől induló leépítések nem kerülik el a közszférában dolgozó magyarokat. Elbocsájthatják őket mint bárki mást, ami kihatással lehet az amúgy is alacsony százalékban foglalkoztatott közalkalmazottak és tisztségviselők számbeli csökkenésére.

A nemzetiségi arányok jegyzékének vezetését pedig- önkéntes bevallás alapján- csak 2016. szeptemberétől kezdenék, semmilyen garancia nélkül a részarányosság elve alapján szavatolt kisebbségi helyek kötelező feltöltésére, illetve nem lát elő büntető rendelkezéseket arra az esetre ha a munkahelyek betöltésénél nem tartják be az „előnyjog”alkalmazását.

Ha megtörténne ezeknek a hiányosságoknak a kiküszöbölése, akkor azokra valóban azt mondhatnánk, hogy az igazi előrelépés és újdonság a szerbiai jogrendben. Addig csak olcsó politikai poénokról és médiai manipulációról beszélhetünk.

A délvidéki magyarok is úgy járnak mint a felvidékiek?

2015. december 30.

Aki egy kicsit is követte a Kárpát-medence magyar közösségek alakulását az tudja mi is történt a felvidéki magyarság autonómia törekvésével. Rövidre fogva az EU-hoz való csatlakozás kapujában lemondtak róla és minden eszközzel támogatták Szlovákia EU útját. Az elképzelés az volt, hogy majd az EU-ban lévő országban rendezik az őshonos magyar közösség rendezetlen dolgait. Hát nem így történt.

A sokatmondó jelek

Számunkra ez a példa igen tanulságos. Annál is inkább mert egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a forgatókönyv zajlik Szerbiában. A kisebbsági kormánypárt hathatóan segíti Szerbia EU csatlakozását, nyilvánosan is lemondtak a területi autonómiáról, pont akkor amikor a 60.000 koszovói szerb területi autonómiát kap, nem foglalkoznak a kisebbségi akcióterv kidolgozásával, ahogyan a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításával sem.

Lemondtak Ada-Zenta-Magyarkanizsa visszatéréséről az Észak-bánáti közigazgatási körzetből a Szabadka központú, bácskai közigazgatási körzetbe.
Azt is látjuk milyen a viszonyulása a Vajdaság autonómiájához. Egymás után olyan törvényeket támogatnak szavazataikkal, amelyek a tartomány lassú, de biztos eltűnéséhez vezetnek.

Szerbia EU útja és a magyar közösség jogainak alakulása

Nem is olyan rég Szerbia megnyitotta az EU csatlakozáshoz szükséges "csomag" első fejezeteit. Számunkra ez azért fontos mert a "csomag" része az úgynevezett kisebbségi akcióterv. Nagy elvárásaink vannak/voltak az akcióterv kapcsán, hiszen ebbe kellene/kellett volna belefoglalni, egyfajta feltételként, mi mindent kell Szerbiának teljesíteni az őshonos közösségek / nemzeti kisebbségei felé.

A kisebbségi kormánypárt nem igazán jeleskedik az akcióterv kidolgozásában, sem az elvárások megfogalmazásában, beépítésében az akcióterv szövegébe. Habár erre nekik van a legnagyobb lehetőségük parlamenti képviselőik, a szerbiai képviselőház EU integrációs bizottság alelnöke, EU parlamenti képviselő és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ebben a helyzetben azt teszi amit lehet. Minden fórumon bemutatja, beterjeszti azt a dokumentumot amit négy vajdasági magyar párt és számos civil egyesület, hiteles egyének dolgoztak ki a kisebbségi akcióterv tartalmi vonatkozásában.

A Magyar Nemzeti Tanács látszat politizálása és a vele járó politikai felelősség

A dokumentumot több alkalommal is beterjesztettük a Magyar Nemzeti Tanács elé, mint a vajdasági magyar közösség kollektív jogainak legmagasabb, belföldön és nemzetközileg is, intézményileg elismert képviselő szervéhez.
Ezidáig az MNT-t vezető kisebbségi kormánypárti többség sorozatosan elutasította a dokumentum megvitatását, és nem foglalt állást a kisebbségi akcióterv kapcsán. Helyette látszat politizálásba kezdett.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ezt nagy hibának tartja. Az helyett, hogy kezdeményezne, saját dokumentumot dolgozna ki és azt tenné le a belgrádi hatalom asztalára, a MNT megelégszik azzal, hogy "véleményezze" a szerbiai hatalom által kidolgozott "kisebbségi akciótervet".

Az eddigi tapasztalatok is a politikailag téves álláspontot támasztják alá. A MNT eddig két "zártkörű" tanácskozást szervezett. Az elsőt 2015. november 5-én, ahol a jelenlévők elmondhatták észrevételeiket a szerb állam által kidolgozott kisebbségi akcióterv kapcsán. A jelenlévők közül többen is rámutattak a "munka" és a "munkamódszer" hiányosságaira, ami a második találkozón, 2015. december 21-én ki is ütközött. Ugyanis, az első találkozón elhangzott észrevételekből szinte semmi sem került be a kisebbségi akcióterv "finomított" változatába.

A december 21-én tartott találkozó anyagaiból kiderült az is, hogy a szerb kormány által alakított "különmunkacsoport" 2015. december 23-án már véglegesíti a kisebbségi akcióterv javaslatát, amit a kormány elé terjesztenek és megküldik Brüsszelnek.

Nyilvánvaló, hogy egy olyan tervezetet amit már elfogadott a szerb kormány, illetve annak tartalma le lett egyeztetve Brüsszellel, az utólag már nem igen változtatható.
Semmilyen "zártkörű" értekezletek nem helyettesíthetik az MNT testületi álláspontját. Már csak azért sem, mert a hatályos nemzeti tanácsokról szóló törvény szerint a mindenkori MNT elnökének csak azt az álláspontot szabad képviselnie amire testületi felhatalmazást kapott.
Ebből kifolyólag, a politikai és erkölcsi felelősség elsősorban az MNT elnökét, illetve a MNT hatalmi többséget terheli.

A politikai hibát bizonyító felvétel:
http://vmdk.org.rs/hirek/548-alapszabalyunk-megserteserol-a-legitimitasrol-avagy-ki-kepviseli-autonomiatorekveseinket

https://www.youtube.com/watch?v=mVnCbJ44JAs

A délvidéki 160 millió euró

2015. december 29.

A délvidéki 160 millió euró. Az átláthatóság fontossága. Blogbejegyzések, cikkek.

Igen, itt és most arról a 160 millió eurórol lesz szó amit a magyar kormány szánt a délvidéki magyarság megsegítésére. Sokan, sokat, sokfélén beszéltek már erről. A délvidéki, szerbiai és az anyaországi sajtóban is.

 Mi is  beszéltünk róla . Most is azt fogjuk tenni, azzal a szándékkal, hogy rámutassunk az átláthatóság  fontosságára. Mert helyzet van.

Különösen azok után, hogy  a szerb média ingerküszöbét is elérte a kisebbségi kormánypárt  160 milliós, erősen kampányszagú hencegése, ami miatt a szerbiai korrupcióellenes ügynökség (KEÜ) felé került az ügy.

A Večernje Novosti c. szerb napilap arról tudósított, hogy  a KEÜ  követelni fogja a kisebbségi kormánypárttól

" nyilatkozzon az általa kiosztásra kerülő magyar kormányeszközökről, s amennyiben megállapítást nyer, hogy megsértik a politikai tevékenység pénzeléséről szóló törvényt, megteszik a szükséges intézkedéseket"

 Nemanja Nenadić, a Transparency Serbia munkatársa is nyilatkozott e téma kapcsán, aki szerint egy "szokatlan megállapodásról" van szó.

 „Úgy tűnik, hogy ezzel túllépnek a pártok tevékenységi körén. Egy kicsit a humanitárius segélyek pártok általi szétosztására hasonlít, vagy párt általi egészségügyi segítségnyújtásra, ez pedig tiltott”, vélekedett.  

Habár a kisebbségi kormánypárt elnöke erre reagálván gyorsan kijelentette " tiszteletben fogják tartani a szerbiai törvényeket a magyar kormánytól kapott támogatások elosztásakor" mégis némi kétely azért felmerül bennünk.

Mert ez a hatályban lévő szerbiai törvények szerint  a tevékenység beszüntetését, vagy a párt működésének tilalmát jelentené. 

Figyelembe véve az ügy fontosságát, hadd álljanak itt gondolatok serkentésére  és esetleges megoldások keresésére cikkek és blogbejegyzések.

" Ha a magyar kormánynak, de a kisebbségi kormánypártnak is valóban az elsődleges célja az, hogy  a  délvidéki magyarság gazdaságilag megkapaszkodjon és megerősödjön, akkor semmilyen körülmények között sem szabad megengedni, hogy  a pénzek elosztása körül  bármilyen gyanú támadjon. Még az árnyékát is kerülni kell.

Ezért elengedhetetlenül fontos a mutyisok  távol tartása. Nem szabad  megengedni a beszivárgásukat szabályzatokba, előzetes szűrőkbe, programok ismertetésébe, lebonyolításukba és hasonló jellegű mechanizmusokba. A kádereiket nem szabad alkalmazni. Vannak már gazdasági attasék egy-egy külképviseleten, tessék nekik ledelegálni ezt a feladatot."

Teljes írás:

http://csonkaaron.blogspot.rs/2015/12/az-50-milliard-forintos-kerdes.html

http://www.rtv.rs/hu/politika/p%C3%A1sztor-janu%C3%A1rban-ki%C3%ADrj%C3%A1k-az-els%C5%91-nyilv%C3%A1nos-p%C3%A1ly%C3%A1zatokat-a-gazdas%C3%A1gfejleszt%C3%A9si-p%C3%A9nzekre_672697.html

http:// http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19508/A-VMSZ-gazdasag--es-tersegfejlesztesi-strategiaja-A-korrupcioellenes-ugynokseg-odafigyel-a-torvenyessegre.html

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19514/Pasztor-Tiszteletben-fogjuk-tartani-a-szerbiai-torvenyeket-a-magyar-kormany-altal-adott-tamogatasok-elosztasakor.html

Közlemény az óbecsei helyi közösségi választások kapcsán

Leszögezhetjük, hogy az óbecsei helyi közösségi választásokat olyan módszerek jellemezték, amelyek egyáltalán nincsenek összhangban a demokrácia szabályaival, és ezáltal megkérdőjelezhetővé válik a választási eredmények tisztasága és jogszerűsége.

KÖZLEMÉNY

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége kiértékelte az Óbecse Község területén lezajlott helyi közösségi választások eredményét.

Először is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, aki megtiszteltek bennünket a bizalmukkal és ránk szavaztak.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége figyelembe véve a lehetőségeket és a választásokat övező körülményeket biztatónak ítéli a 11 jelöltünkre leadott szavazatok számát.

Igazolást nyert az a tendencia, hogy a magyar szavazók körében mindinkább növekvőben van azoknak az aránya, akik felismerik és támogatják a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének politikai programját.

Leszögezhetjük, hogy az óbecsei helyi közösségi választásokat olyan módszerek jellemezték, amelyek egyáltalán nincsenek összhangban a demokrácia szabályaival, és ezáltal megkérdőjelezhetővé válik a választási eredmények tisztasága és jogszerűsége.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége óbecsei alapszervezeteinek jelentése szerint a választások napján ismeretlen személyek nagybecskereki és belgrádi rendszámtáblás autókkal járták Óbecse Község településeit, és különböző módszerekkel befolyásolták a polgárok választási akaratát.

Több esetben felmerült a szavazatvásárlás gyanúja, valamint a polgárok tömeges szállítása a szavazóhelyekig, sőt az önkormányzati csőszszolgálat felhasználása is erre a célra.

Sajnálattal, de egyáltalán nem meglepve tapasztaltuk, hogy a mutyilistás párt helyi vezetőinek fontosabb volt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége bácsföldvári tagozatának destabilizálására tett kísérlete, mint a helyi magyarság érdekképviseletének erősítése.

Cselekedetükkel nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a bácsföldvári magyarságnak az elkövetkező négy évben nem lesz egyetlen legitim magyar képviselője sem a helyi közösség tanácsában.
Kétszínűnek tartjuk azt a magaviseletet, amely képletesen a magyar összefogást hirdeti, de ugyanakkor az ellenkezőjét teszi: megoszt és kirekeszt.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint az óbecsei eredmények is azt mutatják, hogy a vajdasági magyarság egészére nézve káros a kisebbségi kormánypárt és a haladók közötti együttműködés.

Miután a kisebbségi kormánypárt által elkövetett szerecsenmosdatás úgymond "szalonképessé" tette a vajdasági magyarok körében a háborús bűnökkel terhelt radikálisok új, "demokrata" arculatát, elkezdődött a magyar szavazatok haladó párti besöprése.

A jelek szerint még mohóbban és még brutálisabban, mint azt anno a demokrata pártiak tették.

Óbecse, 2015. december 04.

Film forrás: Vajdasági RTV ● Híradó - 2015.12.04

A kismamákat ne büntessék extra adóval!

2015. december 3.

KÖZLEMÉNY.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) tiltakozását fejezi ki a szerbiai adóhivatal által kézbesített végzések miatt, amelyek arra kötelezik a kismamákat, hogy extra adót fizessenek a szerb állam hanyagsága miatt

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) elfogadhatatlannak tartja a szerbiai adóhivatal által kiküldött végzéseket, amelyek arra szólítják fel a kismamákat, hogy fizessék be a 2014-es évre az úgynevezett "szolidáris adó" után keletkezett többletet.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint nem szabad ilyen módon felelősségre vonni és végrehajtással fenyegetni azokat a szülőket akiknek a szerb állam hanyagsága miatt egyszerre és egy hónapban lett kifizetve a két vagy három havi elmaradott járandóság, ami miatt most - önhibájukon kívül - magasabb adózásban részesednek.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége kifogásolja a szerbiai adóhivatal munkamódszerét mi szerint egyes helyi adóhivatalok elismerik a fellebbezések jogosságát, míg máshol ezt elutasítják.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ezúton a tiltakozását fejezi ki a szerbiai adóhivatal méltánytalan eljárása miatt, valamint követeli a kismamákat sújtó intézkedések mihamarabbi eltörlését.

Ne fizessenek extra adót a szerb állam hanyagsága miatt!

 

VMDK - TV

BELÉPÉSI NYILATKOZAT

Hívjon bennünket

My status

Hírlevél