Visszaélések a magyarországi adófizetők pénzéből megvalósuló vajdasági gazdasági- és vidékfejlesztési pályázatok kapcsán

2016. február 19.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége támogatja a magyarországi kormány azon törekvését, hogy gazdaságilag megerősítse a délvidéki magyar közösséget. Reményeink szerint ez lassítaná az egyre nagyobb mértékben jelentkező elvándorlást.

Ezért kiemelten fontos, hogy a gazdasági támogatások ne pártcélokat szolgáljanak, ne legyenek manipulációk tárgya, az elosztásuk átlátható legyen, és mindenek előtt a közösség egészét szolgálják.

Sajnos az eddigi tapasztalatok nem ezt igazolják. A hírhedt "mutyilista" megjelenése, majd az azt követő hitegetések és maszatolások csak még jobban ártottak.

Mert egyes pártvezérek a nagy nyilvánosságnak a gazdasági támogatások "pártatlan" szétosztását ígérték. Meg azt, hogy nem lesznek benne pártemberek, "sokszínű és sokrétű szakemberek" részvételét ígérték. 

Csakhogy már az első pályázatok megjelenésénél kiderült a sunyiság. Az alapítványt, amely az eszközök pályázati úton való "leosztását" végzi többségében kisebbségi kormánypártiak hozták létre. Az igazgató bizottság, az alapítvány ügyvezető igazgatója, de a terepi irodisták is mind-mind kisebbségi kormánypárti tagok.

A pályázatok szakmaiságáról és az egész első kiírási kör valódi hatásaival a délvidéki magyar közösségre egy külön írásban fogunk foglalkozni. Most egy további rossz jelenségre mutatunk rá.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nem is olyan régen felhívta a figyelmét bizonyos visszaélésekre a magyarországi adófizetők pénzéből megvalósuló vajdasági gazdasági-és vidékfejlesztési pályázatok kapcsán.  

A közlemény megjelenése óta számos fejleményre került sor. Az érdekelt pályázók  jelezték, hogy nem csak Óbecsén jelentkeztek "segíteni akarók" hanem más vajdasági községekben is. 

Ugyan a kisebbségi kormánypárt óbecsei tisztségviselője tett egy erőtlen kísérletet az ügyek hárítására, de idővel mégis kibukott az igazság.

A "pártatlan" pályázati irodák megnyitásánál maguk a "pártatlan" irodavezetők és a "pártatlan" alapítvány vezetők árulták el magukat. Kijelentették, hogy ők pályázatokat nem írnak, csak átveszik őket és tájékoztatnak a pályázati kiírások részleteiről.

Ezt követően a vajdasági közszolgálati tévé egy olyan riportot közölt ahol a "pártatlan" de frissen bejegyzett pályázatíró cég munkatársa közvetett úton beismeri van közük a "pártatlan" alapítvány pályázataira való jelentkezésekhez, azaz a jelentkezni kívánóknak nyújtott "segítséghez".

A kérdés csak az hogyan tudtak előre toborozni ha a pályázatok még ki sem voltak írva? Hogyan és kitől szerezhettek belső információt? 

Valakinek mindez lényegtelen, részletkérdésnek tűnhet. Sőt, szemfülességnek. Talán ha ironikusak akarnánk lenni akkor azt mondhatnánk ezek az első valós új munkahelyek amit a vajdasági gazdasági- és vidékfejlesztési program létrehozott.

Azonban a civilizált világban, mondjuk a tőzsde világában, ezt tiltott és etikátlan, bennfentes kereskedelemnek  nevezik.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint az ilyen jelenségeket ki kell gyomlálni. 

2016. február 2.

KÖZLEMÉNY

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége olyan információk birtokába jutott, miszerint máris durva visszaélések tapasztalhatóak a magyarországi adófizetők pénzéből megvalósuló vajdasági gazdasági- és vidékfejlesztési pályázat kapcsán.

Még meg sem száradt a tinta a pályázati felhíváson, máris megjelentek a terepen olyan személyek, akik jó üzletet vélnek felfedezni a pályázni kívánó, a bürökrácia útvesztőjében járatlan, egyszerű emberek megtévesztésében.

Felismervén a pályázati kiírások által kért dokumentumok sokaságának elrettentő tényét, olyan személyek jelentek meg Óbecse Község területén, akik a párttagságukra és a párton belüli kapcsolatrendszerükre hivatkozva kínálják segítségüket a pályázni kívánó kisiparosoknak, vállalkozóknak, földműveseknek.

" Mindössze" ötven eurót kérnek cserébe azért, hogy felírassák őket a magyarországi pénzekből megvalósuló vajdasági gazdaság- és vidékfejlesztési pályázaton való részvételi listára, illetve nyertes pályázatokat ígérnek, ami után további tíz százalék jutalmi pénzt kérnek a pályázaton elnyert pénzösszegekből.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége felhívja a pályázni kívánók figyelmét arra, hogy ne dőljenek be az ilyen próbálkozásoknak, annál is inkább, mert a pályázati kiírás értelmében csak egyéni és személyes jelentkezéseket fogadnak el.

2016-02-02, Óbecse

A VMDK sajtószolgálata

A vajdasági közszolgálati téve tudósítása. Katt a videóra és nézd meg,  vagy olvassad el a következő link alatt:  http://vmdk.org.rs/hirek/581-meg-meg-sem-szaradt-a-tinta

VMDK - TV

BELÉPÉSI NYILATKOZAT

Hívjon bennünket

My status

Hírlevél