A szerecsen mosdatása

2014. április 14.

A napokban a VMSZ felelősség elöli menekvéséről, a választási ígéretek elfelejtéséről, a vajdasági autonómia cserbenhagyásáról olvashattunk.

A választások után a sajtóban nem lehetett olvasni semmit sem a további kormányalakításról. Az a benyomás terjedt el az elemzők és a lakosság körében is, hogy az SNS nem is tudja mit is kezdjen a választásokon szerzett mandátumokkal. Talán akkor jutott eszükbe, hogy túlnyerték magukat és most ők fognak felelni mindenért és ezek után nem lehet másra tolni a felelősséget. Szakpolitikusok és világos elképzelések nélkül visszavonulót fújtak. Mostanára ott tartunk, hogy az SNS saját gyengeségeiből előnyt szeretne kovácsolni, azzal a kommunikációs trükkel, hogy Szerbia jövőjét, érdekét nézik és nem a párt érdekeit és ezért nem akarnak egyedül kormányozni és nem fognak párt kádereket delegálni a miniszteri tisztségekbe, hanem független szakembereknek engedik át a tárcák vezetését, illetve más pártokkal osszák meg a felelősséget. Azonban ez is egy előre kitervelt terv része, aminek az a lényege, hogy előkészítse az esetleges sikertelenség kimagyarázását. Ezt már egyszer eljátszották a volt gazdasági miniszterrel Saša Radulovićtyal . A független szakembereket nem lehet fegyelmezni, nem lehet semmire sem kötelezni őket , saját fejük után mennek. A sors fintora, hogy Vučić most leakarja „nyeletni" Szerbia polgáraival azokat a szakszervezetek és közvélemény által elvitatott reform törvényeket, amelyek miatt közvetlen a választások előtt menesztették Radulovićot.

Magyar szemszögből nézve érdekes újdonságnak számít a VMSZ részvétele a mostani kormányzatban. Ugyan voltak már többször is a hatalmi többség része (2000-2003 Kasza József kormány alelnök, 2008-2014 a DS kormányát támogatták), de soha nem vállalták a nyílt kormányzati szerepet. A szerbiai politikai elemzők szerint az SNS-nek nincsen szüksége a VMSZ-re, de politikailag jól mutat ha egy mély nacionalista múlttal rendelkező párt maga mellé vesz egy kisebbségi pártot és felkínálja neki a kormányzási szerepet. Ez erősíti a legitimitását, Brüsszel szemében bizonyítja európai orientáltságát.

Az eddig elérhető információk alapján az SNS-VMSZ koalíciós tárgyalásokról keveset lehet tudni. A közhelyekkel teli sajtóhírek szerint a VMSZ-nek Vučić miniszteri, kormány alelnöki tisztséget kínált, de ezt a VMSZ vezetői nem fogadták el. Államtitkári helyeket, az állami közvállalatokban és egyéb intézményekben kértek tisztségeket. Egy mondatot sem lehetett hallani és nem is lehet tudni mit is kért / követelt Pásztor István az SNS-től a délvidéki magyarság nevében. Milyen konkrét, időhöz kötött intézkedésekben egyeztek ki. A „támogatják a VMSZ programcéljait" kifejezésbe minden, de a semmi is belefér.

Egy dolog azért biztos. Ha már a délvidéki magyarságra hivatkoznak Vučićék előtt, akkor az elemi politikai tisztesség és a délvidéki magyar választópolgárok iránti felelősség megkövetelné, hogy teljes terjedelmében nyilvánosságra hozzák mi is képezi az alku tárgyát. Mi is az amit az SNS meg fog tenni a délvidéki magyarság helyzetének javításáért?

Ha meg nem hozzák nyilvánosságra, akkor hogyan is lesz mérhető ez a frigy és annak vélt / valós hozadéka, illetve az SNS viszonya / érdemei a magyarság felé, de egyben, a VMSZ tevékenységét sem mérhetjük le igazán, mit is tettek / tesznek le a délvidéki magyarság asztalára. Mivel fogják kompenzálni a délvidéki magyarság területi autonómiájáról való lemondást, illetve a koszovói szerbeknek előlátott széleskörű területi autonómia és a délvidéki magyarság autonómia követelés párhuzamának agyonhallgatását? Vagy a magyar verések tagadását?

Talán politikai szempontból némileg érthető az álláspontjuk a miniszteri tisztség elutasítását illetően, mert Vučićnak számos népszerűtlen húzást kell véghez vinnie (elbocsájtások, adók emelése, nyugdíjak, bérek csökkentése, karcsúsítások stb.) ami miatt csökkenni fog az SNS népszerűsége. Ezzel tisztában van maga Vučić is az állami szektorban dolgozók 10-15% bércsökkentése és a tömeges elbocsájtások bejelentése után. Ezért fanyalog a VMSZ és nem akar az új kormány élbolyában lenni. Elbújnak az SNS által delegált miniszterek mögé és ha valami rosszul indul, akkor még mindig marad a kimagyarázási lehetőség - csak ennyit lehetett tenni, mindenben a miniszter dönt. Ezzel csak az a baj, hogy nem ezt ígérték a kampányuk során. Ez a mostani helyzet számukra egy kényelmes pozíciót jelent, de politikailag nem elfogadható és hosszútávon nem tartható.

Hogy kilóg az a bizonyos lóláb azt érezhetni lehetett a Pásztor István által, a VMSZ (közpénzeken megjelenő) napilapjában, a Magyar Szóban ejtett mondatoknál is, miszerint az állami közvállalatokba és a nagy rendszerekbe azért mennek be, hogy változtatásokat eszközöljenek ki a részarányos foglalkoztatás terén. Bár úgy lenne, de ebben a pillanatban ennek nincsen valóságalapja. Ugyanis, a szerbiai kormány döntése értelmében az állami szektorban 2016-ig tiltott az új munkaerő alkalmazása és további karcsúsítások várhatóak. Ez az állítás azért sem hihető mert a VMSZ több mint egy évtizede,hogy hatalmat gyakorol a tartományi struktúrákban és még ott sem vitték véghez a részarányos foglalkoztatást.

A VMSZ mostani viselkedése kísértetiesen emlékeztet a felvidéki MKP helyzetére Szlovákia EU csatlakozásánál. Az akkori MKP bevezette Szlovákiát az EU-ba és a magyarság számára nem kért semmit, mondván az közös magyar-szlovák ügy és az fontosabb mint bármi más. Szlovákia belépett az EU-ba, a magyarság helyzete tovább romlott. Az alkalom elillant és most már késő a többlet jogok kieszközölésére.

Összegzés: Az SNS-VMSZ frigy semmi érdemlegeset nem fog hozni a délvidéki magyarságnak. Egyéneknek igen. A felsorolt viselkedési minták a politika nyelvén azt jelentik, hogy tisztában vannak a kirakat szereppel és úgy döntöttek, hogy a szerecsen mosdatását jól megfizettetik. Csakis a pénz és a klientúra további építése érdekli őket. A kampányban hirdetett felelősségtől meg mentesülni szeretnének. Ne hagyjuk.

Köszönjük, hogy elolvasta a VMDK HíRMONDÓT!

VMDK - TV

BELÉPÉSI NYILATKOZAT

Hívjon bennünket

My status

Hírlevél