Törökkanizsa

Közlemény

A VMDK törökkanizsai alapszervezete alakuló ülésén 2012. február 27.-én megválasztotta vezetőségét: Nagy Mária elnök, Faragó Endre alelnök és Mihók Matild pénztáros személyében.

Felkérjük az érdeklődő törökkanizsai lakosokat, amennyiben szeretnének taggá válni és részt venni a VMDK munkájában, jelentkezzenek az elnökasszonynál a 064 8 619 503-as telefonszámon.

 

Egy választás margójára

A VMDK és a VMDP Nyugat-bácskai Körzeti Szervezeteinek közös KÖZLEMÉNYE

Július 4-én Bezdán új vezetőséget választott a falu élére. A választáson a választópolgárok mintegy 32%-a vett részt, ami nem számít rendkívülinek, hiszen hasonló a kimenetel az ilyen választásokon más falvakban is, ám, ha visszamenőleg elemezzük a HK választásokat Bezdánban, megállapíthatjuk, hogy az idein volt a legalacsonyabb a részvételi arány.

Bővebben: Egy választás margójára

CSONKA ÁRON A VMDK ÚJ ELNÖKE

Dr. Páll Sándor hirtelen halála után a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnök nélkül maradt. Október 23-án, Bácsgyulafalván megtartott közgyűlésen a VMDK elnököt választott. A szervezet új elnöke Csonka Áron, korábbi alelnök.

Az új elnök megbízatása két évre szól, a jelenlegi pártszervek mandátumának végéig.

A 34 éves Csonka Áron az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Szerb nyelv és irodalom szakán szerzett tanári diplomát. Adán él és szerb nyelvet oktat a helyi Műszaki Iskolában, korábban a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban is tanított. Jelenleg Ada község képviselő-testületének elnöke , korábban két mandátumon át volt községi képviselő. 2000 óta tagja a VMDK-nak, amelyben 2004-től tanácstag, majd 2008-tól az elnökség tagja és alelnök is egyben.

Bővebben: CSONKA ÁRON A VMDK ÚJ ELNÖKE

Kegyeletadás Bezdánban

Együtt koszorúzott a VMDP és a VMDK

cikk20101103 clip_image002

(Virág István felvétele)

Szerdán délután emlékeztek meg Bezdánban az 1944 őszén Isterbácnál kivégzett ártatlan helybéliekről. A bezdáni Alsótemetőben, az 1944-es isterbáci áldozatok emlékkeresztjénél közösen tisztelgett, emlékezett és koszorúzott a VMDP nyugat-bácskai és a VMDK körzeti szervezete. Az emlékezés koszorúit elhelyezte a helyi közösség, a VMSZ körzeti és a DP helyi szervezete is.

Bővebben: Kegyeletadás Bezdánban

ÚJ ELNÖK, ÚJ TÁVLATOK

A VMDK új elnöke gyors ütemben végzi a munkáját. November 3 - án Csonka Áron Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével és Szilágyi Zsolttal, az Európai Parlament kabinetvezetőjével találkozott Újvidéken, és a vajdasági magyar politikáról tárgyalt. Tőkés szerint példaértékű pillanat a magyarországi összefogás, ezt javasolja az itteni magyar pártoknak is. A VMDK nyitott a pártok közötti egyeztetésekre.

csonka tokes

Tőkés László és Csonka Áron

Bővebben: ÚJ ELNÖK, ÚJ TÁVLATOK

VMDK - TV

BELÉPÉSI NYILATKOZAT

Hívjon bennünket

My status

Hírlevél