30 éves a VMDK!

 2020. március 31-én 30 éves a VMDK!

 

 

A Seb-Agrar „Ügy”

2020. február 12.

 

Nyílt levél Juhász Bálint Úrnak, a Prosperitati Alapitvány újból kinevezett ügyvivőjének

 

( Sebastian Sirmer, a Seb-Agrar tulajdonos-igazgatója és Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvivője)

 

A vajdasági magyar sajtó (Pannon RTV, Újvidéki RTV, Magyar Szó, Vajdaság Ma) a Prosperitati Alapítvány 2020. január 31-ei sajtótájékoztatójáról szóló beszámolóikban agyonhallgatták az Ön egy, a Seb-Agrar céggel kapcsolatos újságírói kérdésre adott válaszát. Kivétel ez alól csak a Szabad Magyar Szó volt, amely már korábban is rákérdezett a Seb-Agrárral kapcsolatban felmerülő gondok kapcsán az Ön pártbeli főnökére, aki megnyugtatásként a 2019.december 19-ei sajtótájékoztatóján annyit mondott, hogy „rajta vannak az ügyön”!

Nos, ez az ÜGY a több száz vajdasági magyar mezőgazdasági termelő családjának az egzisztenciáját igen érzékenyen érinti, ugyanis a Seb-Agrar ennek a több száz termelőnek már 100 napja tartozik az átadott mezőgazdasági termények árával (napraforgó, szója, kukorica), amelynek az átadására a Prosperitati Alapítvány által létrehozott integrátori rendszer keretében került sor.

A tisztánlátás érdekében szükségesnek tartom az alábbi tények ismertetését:

1.A Prosperitati Alapítvány annak ismeretében döntött 2017.október 6-án (https://www.prosperitati.rs/sites/default/files/dokumentumok/eredmenyek/h01-palyazati_ertesito_2.dontes.pdf) arról, hogy a Seb-Agrar integrátor lehet, hogy tudatában volt annak, hogy az említett cég mint KFT (Korlátolt Felelősségű Társaság) mindössze csak 500 euró alaptőkével lett bejegyezve.

2. A Prosperitati Alapítvány tudatában volt annak a ténynek is, hogy a Seb-Agrar ingatlanjaira teljes mértékben jelzálogok vannak bejegyezve, illetve voltak már akkor is, amikor a termelőket az integrátori szerződések aláírására kötelezték ezzel a cégel. (Adatok hozzáférhetőek a Kateszter honlapján)

3. A Prosperitati Alapítvány szervezője és aktív részese volt a Seb-Agrar kampányának, amelynek során a pályázni szándékozó termelőknek fűt-fát ígérgetve édesgették őket a Seb-Agrarral való integrátori szerződés aláírására.

4. A Seb-Agrar saját bevallása szerint 510 integrátori szerződést írt alá a Prosperitati Alapítvány integrátori rendszerének keretében az Alapítvány pályázatán résztvevő nyertes termelőkkel. (https://www.magyarszo.rs/hu/3877/hetvege/195416/M%C3%A1rciusban-indul-a-pr%C3%B3ba%C3%BCzem.htm)

5. A Seb-Agrar tulajdonos-igazgatója már hónapok óta nem érhető el a termelők számára még telefonon sem.

6. A Seb-Agrar hivatalos telefonján egy kedves hölgy már több mint 100 napja a pénzük után érdeklődő gazdáknak papagáj módjára csak azt ismétli, hogy néhány napon belül indulnak a kifizetések.

7. A Seb-Agrar hivatalos honlapján az utolsó változás/bejegyzés 2019. október 24-én volt. Egy, a mezőgazdasági termelésszervezésével, a mezőgazdasági termények felvásárlással foglalkozó cég esetében ez szintén nem szokványos, főként akkor nem, ha az még a Prosperitati Alapítvány egyik termelési integrátora is egyben.(http://www.sebagrar.rs/hu/)

8. A Seb-Agrar tulajdonos-igazgatója személyes Facebook-profilján a pénzükre váró termelők intelligenciáját is sértő bejegyzések, közlemények formájában próbál magyarázkodni a késés miatt. Természetesen ígéreteket is pufogtat a kifizetések időpontjával kapcsolatban, amelyeket azonban nem tart be, sőt már minden általa ígért határidőt elmulasztottak, túlléptek. Nos, ez sem igazán szokványos a komoly gazdasági folyamatokban. 

 

9. Érdekes mozzanat, hogy a Seb –Agrar tulajdonos-igazgatója már  korábban is szívesen barátkozott és töltötte szabadidejét a VMSZ magasrangú képviselőivel és tisztségviselőivel.

 

 

10. Másik érdekes mozzanat, hogy az integrációs szerződések aláírását követően a Seb-Agrar Zentáról áthelyezte a cég székhelyét Pacsérra, Fremond Árpád szülőfalujába. Az sem szokványos, hogy a cég pacséri székhelyén csak egy bolti elárusító dolgozik, a cég vezetése, könyvelése, tulajdonosa nem tartózkodik a cég székhelyén.

11. A következő kuriózum, hogy az integrációs szerződésbe foglalt kötelező áruátvételt a Seb-Agrar részére többnyire úgynevezett alintegrátorok (?) végezték.

12. A termények átadását követően a Seb-Agrar az akkor aktuálisnak nevezett napi áron végezte az elszámolásokat: a kukoricát 14,00 din/kg, a szóját 35,00 din/kg, a napraforgót 30,00 din/kg áron vette meg(?) a termelőktől.

13. A mai napon, 2020.02.11-én a terményárak a következőek: kukorica 16,30 din/kg, szója 42,60 din/kg , napraforgó 41,00 din/kg.

14. Az integrációs szerződés szerint a termelőnek joga van/lesz a késedelmi kamatra, amely azonban az átvétel napján elszámolt és a jelenlegi terményárak közti különbségnek csak az elenyésző töredéke lenne.

15. A Seb-Agrar nem tette lehetővé, hogy a termelők csak raktározásra adják át az integrációs szerződésben vállalt termény-kötelezettségeiket.

16. Azokon a helyeken, ahol a Seb-Agrar az alintegrátorokon keresztül tartotta a kapcsolatot a termelőkkel nem biztosította sem a termeléshez szükséges alapanyagokat, sem más kísérő szolgáltatásokat, amelyek viszont ugyancsak az integrátori szerződés részét képezik.

A tények makacs dolgok.

A felsoroltak alapján nem is óhajtok a közvélemény számára semmilyen következtetéseket levonni, az érintett termelőket és a közvéleményt is nagykorúnak tartom.

Mindezek tükrében viszont azt szeretném javasolni, hogy amikor a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője és Igazgató Bizottsága megoldást keres az előállt helyzetre, vegye fontolóra a következőket:

1. Szükséges lenne az egész integrátori rendszer átértékelése és az aktuális integrátori szerződések hatályon kívül helyezése. A jelenlegi szerbiai gazdasági, politikai, jogbiztonsági rendszer komoly válságban van. Ilyen körülmények között az integrátori rendszer számtalan más szereplője is válságba kerülhet.

2. A termelők bizalma az integrátorokkal szemben a Seb-Agrar-ügy apropóján alaposan megingott.

3. Az integrátori szerződések több pontban is hátrányosak a termelők számára. Okulva az elmúlt 30 év tapasztalataiból, egyetlen termelő sem adja oda önként az áruját senkinek sem olyan kifizetési feltételek mellett, amilyenek az integrátori szerződésben szerepelnek. Ez alkalommal is csak a pályázatban kiírt feltételrendszer követelménye miatt tették ezt meg.

4. Az integrátori rendszer minden más szempontból is nagyon törékeny, túl sok az alintegrátor, akik szintén válsághelyzetekbe kerülhetnek, akár még önhibájukon kívül is.

5. Az Alapítvány a pályázati támogatásában részesült termelőknek az egész folyamat során teljes körű jogbiztonságot kell, hogy biztosítson, ugyanolyan mértékben és módon, mint ahogyan azt tette a saját érdekeinek védelmében és az integrátorok érdekeinek a megvédése céljából.

6. Az integrátori rendszer megszüntetése által a Prosperitati Alapitvány nagyban hozzájárulna a szabad piaci versengés feltételeinek a megteremtéséhez, a termelők szabad termelői és piacpartneri viszonyainak a megvalósításához.

Elvegyi Ákos

VMDK – MM

tartományi parlamenti képviselő

 

 

Aggályos a választási törvény

2020. február 11.

A Szerb Haladó Párt kedvenc kisebbségi pártjainak erősítését, és a többi kisebbségi párt ellehetetlenítését okozhatja a választási törvény legutóbbi módosítása, ez pedig Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke szerint antidemokratikus. A pártelnökkel Tőke János beszélgetett.

Share Music - Podcast Hosting -

Forrás: A Szabad Magyar Szó hírportál PODCAST csatornája

Tovább romlanak a választási feltételek

A szerbiai hatalom nem hogy javít, hanem egyre inkább ront a választási feltételeken. Hogyan ruházható rá egy civil szervezetre az a döntés, hogy megszabja, melyik párt képviseli az adott nemzeti közösséget és melyik nem?

Mint ismeretes Szerbiában a kisebbségi pártokra az úgynevezett "természetes küszöb" vonatkozik, nem kell meghaladniuk a 3-5% terjedő cenzust, hanem kedvezőbb feltételek mellett juthatnak parlamenti mandátumhoz. Ezt akarja most felülírni a hatalmi koalíció.

 

KÖZLEMÉNY

 

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megrökönyödve fogadta azt a hír mi szerint a szerbiai hatalom néhány hónapra a többszintű választások előtt megváltoztatja a játékszabályokat és a többségi pártokra vonatkozó választási küszöböt 5%-ról 3%-ra csökkenti, illetve a kisebbségi pártok számára bevezeti azt a feltételt mi szerint be kell szerezniük az adott nemzeti tanácstól egy bizonylatot, amellyel igazolni tudják kisebbségi státuszukat ha a választásokon szeretnének indulni és a későbbiekben az ebből eredő jogok szerint számolják el a megszerzett mandátumokat. 

Megértésünket tanúsítjuk az a szándék iránt, hogy szükség van olyan mechanizmusokra, amik lehetővé teszik a hamis kisebbségi listák kiszűrését és a természetes küszöbbel való visszaélések meggátolását, de azt valljuk ez a megoldás rossz és az elfogadásával csak tovább rontanak a választási feltételeken, megkérdőjelezik annak tisztaságát. 

Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a Nemzeti tanácsokról szóló törvény legutolsó változtatásai során a nemzeti tanácsok jogstátusát a civil szervezetek szintjére süllyesztették, valamint a nemzeti tanácsok megválasztása és megalakulása gyanús körülmények között történt, illetve azt, hogy a nemzeti tanácsok többségének irányítását átvették a hatalmi koalíció pártjai, vagy azok holdudvara (SNS, SPS, VMSZ) akkor jogosan merül fel az a kérdés mit is szolgálnak ezek a változtatások.

A hamis vlachok és a zöld oroszok kiszűrését vagy a jelenlegi politikai hatalomhoz simuló kisebbségi pártok bebetonozását és előnyben részesítését, illetve a hatalmi koalícióhoz nem "lojális" kisebbségi pártok ellehetetlenítését a választásokon való részvételben?

Hogy erről a másodikról lehet szó, meggyőződhettünk a VMSZ parlamenti képviselőjének minap adott nyilatkozatából, amiben a választási szabályok módosítását ismertette. Mert nekik már most világos, hogy a javasolt módosítás elfogadásával a gyakorlatban, markukban tartva a legitimitást nélkülöző Magyar Nemzeti Tanácsot (csupán 25% körüli választási részvétellel alakult civil szervezet), startban ellehetetleníthetnek minden közvetlen politikai riválist.

Elegendő megtagadniuk a bizonylat kiadását, és már ki is zárták a konkurenciát!

A fent említett tények alapján csakis arra a végkövetkeztetésre lehet jutni, hogy Szerbiában nincsenek meg a feltételek a szabad és tisztességes választásokra, ezáltal legitimitásuk sincs és (ezért is) bojkottálni kell őket.

 

Óbecse, 2020.02.04.

A VMDK elnöksége  

 

 

Povećavaju se izborne neregularnosti

Vlast u Srbiji umesto da radi na smanjenju izbornih neregularnosti, one ih putem predloga za izmenu zakona generišu. Kako je moguće da se jednoj civilnoj organizaciji da ovlašćenje da odlučuje o tome koja stranka je autentičan politički predstavnik date nacionalne manjine? 

SAOPŠTENJE

 

Demokratska zajednica vojvođanski Mađara (DZVM) je zaprepašćena namerom vlasti u Srbiji da  nekoliko meseci pre opštih izbora promeni pravila igre i da pored izmene cenzusa za većinske stranke uvede za stranke nacionalnih manjina i obavezu pribavljanja potvrde od nacionalnih saveta kao dokaz da su one zaista predstavnici date manjine i da se kao takve mogu pozvati na prirodan prag pri raspodeli mandata.

Uz svo razumevanje potrebe da se moraju uvesti zaštitni mehanizmi za eliminaciju zloupotreba prava koje proizilaze iz statusa stranke nacionalnih manjina, DZVM smatra da će usvajanje ovog rešenja dovesti do još većih neregularnosti u izbornom procesu.

Ako se uzme u obzir da su zadnjim izmenama Zakona o savetima nacionalnih manjina ova tela statusno svedena na kategoriju civilnih organizacija, te da su u većini slučajeva izabrana i konstituisana pod sumnjivim okolnostima i na nelegitiman način, da su se u nacionalne savete  infiltrirali predstavnici i sateliti vladajuće koalicije (SNS,SPS,SVM) postavlja se pitanje da li je ovo rešenje predviđeno radi filtriranja lažnih Vlaha i zelenih Rusa, ili je zapravo perfidan mehanizam za davanje startne prednosti i betoniranje trenutnog položaja "podobnih" stranaka nacionalnih manjina, a ujedno i eliminisanje "nepodobnih" stranaka nacionalnih manjina koje ne podržavaju vladajuću koaliciju.

Da je ovo drugo u pitanju potvrđuju  nedavne izjave i ponašanje predstavnika Saveza vojvođanskih Mađara neposredno po najavi izmene izbornih pravila.

Jer oni već znaju da bi usvajanje ovog rešenja u praksi moglo da dovede do toga da na primer nacionalni savet Mađara (NSM) upitnog legitimiteta (izlaznost birača oko 25%) a koji je pod apsolutnom kontrolom Saveza vojvođanskih Mađara odbije izdavanje potvrde o statusu stranke mađarske nacionalne manjine svim direktnim konkurentima.

Sve to nas navodi na zaključak da će se izbori u Srbiji sprovoditi u neregularnim okolnostima te se oni (i) zbog toga moraju bojkotovati.

 

Bečej, 4.02.2020.  

Predsedništvo Demokratske zajednice vojvođanskih Mađara

 

 

VMDK - TV

BELÉPÉSI NYILATKOZAT

Hívjon bennünket

My status

Hírlevél