A VMDK ünnepi tanácsülése a párt jubileumán

vajma001A VMDK nem mond le a hármas autonómia-koncepcióról - hangsúlyozta dr. Páll Sándor elnök a szervezet huszadik születésnapján

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a párt óbecsei székházában ünnepi tanácsüléssel és alkalmi művelődési műsorral emlékezett meg a VMDK huszadik születésnapjáról. Az eseményen jelen voltak a párt körzeti szervezetének a képviselői Nyugattt-Bácskától Dél-Bánátig, Szilágyi Balázs, a Magyar Köztársaság belgrádi nagykövetségének képviselője és több újságíró. A jó hangulatban zajló rendezvény szónoka Páll Sándor pártelnök volt, aki ecsetelte azt a rögös utat, amelyet a VMDK megtett az elmúlt két évtizedben. Beszélt a felemelkedésről és a bukásokról. Ecsetelte a párt 1994-ben és 1996-ban bekövetkezett szakadásának okait. Elmondta, hogy a VMDK abban is különbözik a többi magyar párttól, hogy „sosem tért el az 1992. április 25-én Magyarkanizsán elfogadott hármas autonómia-tervezettől, amelyben külön jelentőséggel bír a magyar területi autonómia intézménye". Erről a VMDK akkor sem fog lemondani, ha vörös posztónak számít a szerb politikai elit szemében.

Páll Sándor elmondta, hogy szerinte „nincs történelmi VMDK", mert csak egyetlen egy VMDK létezik, ez pedig az általa vezetett tömörülés. Ez pedig ugyanaz a párt, amely húsz évvel ez előtt megalakult. Ebből eredően nyomatékosította, hogy a VMDK születésnapjának megszervezéséhez egyedül ennek a pártnak van joga. A pártelnök beszédében keményen bírálta a magyar kormányt, amely szerinte megosztó politikát folytat a határon túli magyarokkal szemben. Nem kímélte a legbefolyásosabb itteni magyar pártnak számító VMSZ-t sem, amelyről úgy véli, hogy egyéni érdekek miatt lemondott a vajdasági magyarok alapérdekeiről, és a legutóbbi választások után egyoldalúan felrúgta a VMDK-val és a VMDP-vel kötött koalíciós megállapodást. Fájlalta pártja kiszorítását pl. az óbecsei hatalomból. A VMDK elnöke azonban a sérelmek ellenére nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a „nemzet szempontjából kulcsfontosságú kérdések" vonatkozásában együttműködnek majd a többi magyar szervezettel, de a keserű tapasztalatokat követően többé nem hagyják magukat átverni.

A VMDK születésnapi rendezvényének üde színfoltja volt az óbecsei és a csókai műkedvelők, meg népzenészek színvonalas fellépése.

Ternovácz István

Eredeti cikk:

http://www.vajma.info/cikk.php?ar=vajdasag&id=10002

 

VMDK - TV

BELÉPÉSI NYILATKOZAT

Hívjon bennünket

My status

Hírlevél