ÚJVIDÉK: Átadta tartományi jelöltlistáját az MM és a VMDK koalíciója

„A csalódott magyar választók állnak a középpontban"

Csütörtök este valamivel kilenc óra előtt a Tartományi Választási Bizottság átvette a Magyar mozgalom az autonómiáért – Dr. Korhecz Tamás – VMDK – Csonka Áron választási jelöltlistát, melyet közel 3 400 polgár támogatott aláírásával. A listát dr. Korhecz Tamás és Csonka Áron vezeti, a teljesség igénye nélkül az első helyeken szereplő jelöltek között vannak Szabó Lalić Dóra szabadkai ügyvédnő és Csanádi Attila szabadkai vállalkozó is. A lista hatvan jelölt nevét tartalmazza összesen, Korhecz Tamás nyilatkozatában elmondta, hogy többségük az MM által állított képviselőjelöltnek számít. Hangsúlyozta, hogy erős, objektív, valós alternatívát kívánnak felkínálni a vajdasági magyar szavazók számára, azok számára, akik elégedetlenek a jelenlegi helyzettel és a Vajdasági Magyar Szövetség politizálásával. Mint hozzátette, a csalódott magyar választók állnak a középpontban. Autonómiapártinak nevezte a jelöltlistát, ahogyan arra már neve is utal, mely mind a tartomány autonómiájára, mind a vajdasági magyarok autonómiatörekvéseinek támogatására vonatkozik. Elmondása szerint párton kívüli, társadalmi érdekeltségű személyek szerepelnek a leginkább az MM és a VMDK közös listáján, melyet a Horvátok Demokratikus Közössége is támogat, s egy kivétellel a magyar közösség tagjai közül került ki a hatvan jelölt.

Korhecz arról is beszámolt, hogy holnap átadják a köztársasági jelöltlistát, mert sikeresen összegyűjtötték az ehhez szükséges tízezer aláírást.

Nyilatkozatában Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke arra fektette a hangsúlyt, hogy nagy eredménynek számít a tartományi listához összegyűjtött 3 400 aláírás, mert azt különféle nyomások ellenére sikerült elérnie a koalíciónak. Azokhoz szólnak, mint mondta, akik nem tartják megfelelőnek a jelenlegi politikai irányt.

2016.04.07.
www.magyarszo.com

VMDK - TV

BELÉPÉSI NYILATKOZAT

Hívjon bennünket

My status

Hírlevél