A VMDK is parlamenti párt

1.  A VMDK elnöksége 2012. 05. 21.-én Óbecsén megvitatta a 2012. május 6-ai választások eredményeit és megnyugtatónak tartja, hogy a Mindannyian együtt koalíció képviselői helyhez jutott a szerbiai parlamentben. Így, a koalíciós szerződés értelmében, a VMDK is parlamenti párt lett, ami további működését biztosítja.

2.  A VMDK tartományi és önkormányzati szinten nem lehet elégedett, hiszen a Mindannyian együtt koalíció nem jutott be a tartományi képviselőházba, míg önkormányzati képviselőinek száma csökkent az előző időszakhoz képest.

3.  A várt eredmények elmaradása a következőknek tulajdonítható: A valós magyar összefogás elmaradása elsősorban a VMSZ politikai kiszorítósdija miatt, valamint a VMDP által cserbenhagyott Magyar Fordulat koalíció szétesése, a Mindannyian együtt koalíció késői indulása és a megfelelő kampány elmaradása.

4.  A délvidéki magyarság helyzete rosszabbodott. A hivatalos eredményekből megállapítható, hogy a magyar pártokra adott szavazatok száma tovább csökkent. Összességében 38% a magyar választópolgárok köréből szavazott magyar pártokra. Ez azt eredményezte, hogy sem köztársasági, sem tartományi, sem önkormányzati szinten a magyar pártok nem képezik a mérleg nyelvét és mindenhol kihagyhatóak a hatalmi struktúra kialakításánál. A magyar többségű önkormányzatokból talán egy fog talpon maradni.

5.  Ez elsősorban a VMSZ rossz helyzet felismerésének és a magyar közösséget megosztó és egy részét kirekesztő politikájának köszönhető. Emlékeztetőül hadd említsük meg: a VMSZ volt az első, aki visszautasította a magyar pártok összefogását. A többi magyar pártra vetélytársként tekintett és igyekezett kiszorítani őket a politikai porondról, adminisztratív (10.000 aláírás), anyagi (választási letét), médiai úton (Magyar Szó, 7 Nap, Pannon TV és Rádióból, közpénzeken párt média kialakítása). Nem ismerte fel az összefogás fontosságát, nem fogta fel, hogy nem a magyar vagy más kisebbségi pártok a vetélytársak, hanem azok a szerb pártok, amelyek a magyar szavazatokra pályáznak. Elsősorban a DS, LSV, LDP, URS stb. Most már érezhetik saját bőrükön a régi közmondás beigazolódását: Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

6.  Arrogáns fellépésével a VMSZ elnöke tovább mélyítette a megosztottságot a magyar közösségben és ezért sok magyar szavazópolgár otthon maradt vagy más, nem magyar pártra szavazott. A CESID becsült eredményeire alapozva meghirdette a 91 000 szavazat megszerzését Belgrádtól Budapestig. Amikor fény derült arra, hogy nem valós adatokról van szó és a VMSZ még csak meg sem tudta ismételni a MK négy évvel ezelőtti eredményeit, sem köztársasági, sem elnökválasztási szinten, a választási eredmények tudatában Pásztor István a VMSZ elnöke az helyett, hogy elismerte volna politikai kudarcát, ezt a tényt leplezni próbálta és megvádolta egész ország és a nemzetközi közvélemény előtt „stratégiai partnerét" a DS-t választási lopással.

7.  Állítását nem tudta bizonyítani, majd néhány nap leforgása után a párt képviselői mégis megszavazták és elismerték a köztársasági és tartományi választások végeredményeit. Végezetül, a „balhét" megkísérelte a szabadkai önkormányzat nyakába varrni. Ez idáig sikertelenül. Néhány nap elmúltával a csalással vádolt „stratégiai partnert", a DS elnökét további együttműködésben biztosította. Ezzel teljesen hiteltelenné vált és további károkat okozott a magyar közösségnek.

8.  A VMDK számára biztató, hogy számos önkormányzatban meg tudtunk újulni, önálló listákat tudtunk indítani, ezzel bővült a tagságunk, alapszervezeteink megedződtek a választások alatt és ez a tény, a helyi szervezetek finom szerkezeti korrigálásával jó alapot fog képezni a következő megmérettetéseknél. Ezt a folyamatot ki kell használnunk és folyamatosan építkeznünk kell. A helyi szervezeteinknek nagyobb figyelmet kell szentelni, a helyi gondok feltérképezésére, azok megfogalmazására és ismertetésével, a helyi lakossággal.

9.  Munkánkat töretlenül folytatjuk és következetesen kitartunk a hárompilléres autonómia mellett. Meggyőződésünk, hogy csak a valós decentralizáció, települési önkormányzatok rendszere, valós perszonális autonómia és az egységes magyar többségű régió kialakítása szavatolhatja megmaradásunkat és további gyarapodásunkat.

A VMDK elnöksége

 

VMDK - TV

BELÉPÉSI NYILATKOZAT

Hívjon bennünket

My status

Hírlevél