Páll Sándor elnöki beszámolója

 

TOVÁBB  A  RÉGEN  KIJELŐLT   ÚTON

(Közgyűlés, Óbecse, 2009. január 24.)

 

Tisztelt  tagtársak,

Drága barátaim,

 I

         Íme, mint tudjátok, szervezetünk létezésének huszadik  évébe lépett. Sokan azt mondják, hogy az idő gyorsan elmúlt, mi viszont keveset tettünk abból amit vállaltunk. Bár felületesen és  kívülről nézve, ez  talán igaz is, mégsem tudok ezzel egyetérteni. Az egyértelmű, hogy a dolgok nem olyan irányban haladtak ahogyan mi ezt szerettük volna, és nem is olyan ütemben amilyen ígérkezett, de önszerveződésünk felébresztette és megmentette népünket a legnehezebb időben, megfogalmazta azokat a követeléseket amelyek ma is aktuálisak, amelyek megadják, megalapozzák létezésünk értelmét. Ez nem más minta VMDK autonómiakoncepciója, szervezetünk azon követelése, hogy a vajdasági magyarság a politikacsinálás aktív része, nem pedig szenvedő alanya legyen. Mi az államtól önállóságot követelünk saját ügyeink  intézésében, de sajnos, az állam nem bízik meg bennünk. Állpolgári és áldemokratikus okokra hivatkozva, rendre megakadályozza kezdeményezéseinket. Azt kell mondanom, hogy a miloševići  időktől, és a 2000-es fordulattól sem változott helyzetünk. A szerbiai pártoknak, a szerbiai hatalomnak nincs meg az igazi demokratikus kapacitása. Az önmagukat demokratikusnak nevező pártok is tulajdonképpen a felvilágosult nacionalisták, a kriptosoviniszták tanyája. Amikor elmúlik a szólamok pufogtatása, akkor perceken bélül kiderül, hogy ezek az  áldemokraták tulajdonképpen mit is gondolnak. Mi meg hitetlenül, elkeseredve, kiábrándulva állunk és nem hiszünk sem szemünknek, sem fülünknek. Így volt  ez legutóbb is, amikor éppen Európára hivatkozva, úgy reformálták meg  az igazságszolgáltatás rendszerét, hogy ennek a „jóindulatú”  változásoknak éppen a kisebbségek, ezen belül is a magyarok, lesznek a legnagyobb vesztesei. Ennyi  év után el lehet mondani: mi a szerb állam túszai  vagyunk Az  Európáról vallott  elképzelései hamisak és nem őszinték ! A pártok között nincs igazi partnerünk e cél megvalósításában.

          Helyzetünket csak súlyosbítsa az  anyaország viselkedése, bár Magyarország 
Alkotmánya a következőképpen fogalmaz: „ A Magyar Köztársaság felelősséget érez
a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk
ápolását.” (6 §, 3. bek.). Az anyaország uralmon lévő politika elitje – elárult minket .
(Csak zárójelben jegyzem meg: lesznek még Magyarországon választások, és abban bízunk,
hogy azok az erők fognak győzni amelyek képesek lesznek nemzetben gondolkodni !)
Göncz Kinga legutóbbi nyilatkozata a Dnevniknek, ennek  üzenete és hangulata nem más
mint Trianon óta a vajdasági magyarsággal szemben elkövetett - legsúlyosabb árulás.
Az interjú egésze,tulajdonképpen, megkérdőjelezi a vajdasági Magyar pártok létjogosultságát,
alapvető, egyeztetett  követeléseit, programcéljait: a magyar autonómia (ezen belül a területi
autonómia !) kivívását, a magyar állampolgárság megszerzését.  A mostani magyarországi 
hatalom úgy gondolja, hogy nem állampolgárságot kell adni, hanem annyira demokratizálni kell
Szerbiát, hogy az felkerüljön a  Fehér listára. -  Ezzel a magatartásával, bizony!, kiszolgáltatja
a vajdasági magyarságot a felvilágosult szerb nacionalistáknak, a kriptosovinisztáknak.
Ettől kezdve a vajdasági magyarság a szerb politika túsza, és nem számíthat az anyaországra,
sorsának jobbrafordulására. Tiszta  beszéd!  Göncz Kinga elvette az emberektől a reményt,
az együvé tartozás reményét és követelését. Azt vetette el, amit a szerb állam saját
nemzettársainak megadott! A vajdasági magyarok azért akarnak magyar állampolgárságot
mert itt nem érzik jól magukat, mert szabadon akarnak utazni a világban, mert nem érdekeli
őket a  soviniszta mellébeszélés, mert unják azt, hogy sorsuk másoktól  függ, mert szükségük
van az anyaország felelős és határozott támogatására. Göncz Kinga tévesen gondolja azt,
hogy a Vajdaság új Statútuma megoldja az itteni magyarság nyílt és megoldatlan kérdéseit.
A vajdasági magyarságnak saját autonómiájára van szüksége, az anyaország támogatására
ennek kivívásában, nem pedig arra, hogy többnyire saját kárára, asszisztáljon a szerb
hatalomgyakorlásban.
        
  Felvetődik a kérdés, Szerbia politikai elitje,  függetlenül párthovatartozásától miért
viselkedik így ? A válasz egyszerű: azért mert nem érti a regionalizmus, a politikai sokszínűség,
a demokrácia lényegét. Mirnics Károlyt idézve: „…a lokalizmusoktól  Szerbia úgy akart
(és úgy akar ma is) megszabadulni, hogy más többségi vagy kisebbségi etnikumot is,
amellyel a szerb nép együtt él erőszakosan magába akar olvasztani. Az unitáris nemzeti állam
lehetősége és délibábos képe mindig ott lebegett (és ma is ott lebeg) a szerb értelmiségi és
politikai elit előtt…A nagyhatalmi szerb törekvések sohasem gondoltak a regionális autonómiák
szükségességére, hanem csakis az unitáris szerb nemzetállam látomása lebegett előttük.
Mint ismeretes, ezek a nagyhatalmi szerb törekvések az említett célok megvalósításában
nagy eredményeket értek el. Ennek ellenére a régiók elütő etnikai jellege még nem szünt meg.”
Éppen ezért alapvető követelésünk továbbra is: Magyar Autonómia, ennek területi elemével,
a települési önkormányzatok létrehozása, a MNT többes jelöléssel, titkos szavazással történő
megválasztása.

              Az ország amelyben élünk, függetlenül a hatalmi változásoktól, íme 20 éve mellőzi a vajdasági magyarság nyílt és megoldatlan kérdéseit. Mi  már mindenkinek mindent elmondtunk (többször is), és süket fülekre találtunk. Gondjaink elfogadtatásában kipróbáltuk a politika minden eszközét, kivéve a tüntetést, és most eljött ez a pillanat is.

              Felháborító módon, kézlegyintéssel, balkáni szokáshoz híven, derűvel és mosollyal intézték el panaszainkat, mondván, hogy nem igaz, túlzásba visszük, majd kivizsgálják, itt így is túl sok már a jogunk, és finoman sejtették, ha nem tetszik, akkor mehetünk. A durva üzeneteket, az utcán, a munkahelyen kaptuk meg.

              A vajdasági magyarság ellen, már 20 éve, ez az állam (vagy más valaki a nevében és hallgatólagos beleegyezésével) különleges hadviselést folytat, nyílt psichoterrort, melynek alapvető jellemzői a hosszú távú, alacsony intenzitású, és nagy területet befogó konfliktusok szítása.

              Megoldás csak egy lehet – autonómia. Olyan autonómia amilyent a VMDK kíván, hol a perszonális autonómia mellet, (mert most nem szabad alálicitálni követeléseinkben) ennek egyik alappillére az etnikai alapú területi elkülönülés,  minden következményével: részarányos foglalkoztatás az állami szervekben (így a rendőrségben is), az anyanyelv teljes jogú használata, törvények és határozatok önálló meghozatala…úgy ahogyan ez a VMDK autonómiakoncepciójában  le van írva. Lehetséges-e ez?  Határozott válaszunk: igen, mert éppen ezt a  megoldást találták jónak a koszovói szerbek identitásának megőrzésében . Ha ebben az országban nem lesznek kettős mércék, akkor mi is jogosultak vagyunk mindenre ami másokat is megillet

         A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a 90-es évek elején elsőként fogalmazta meg autonómia-koncepcióját, melyet 1995-ben, a Magyar Tudományos Akadémia építő jellegű javaslataival kiegészítve, teljesen legitim módon fogadott el, azokkal a képviselőivel, politikusaival együtt, akik a későbbiekben más pártokban folytatták politikai tevékenységüket.

Ha emlékezetünk nem csal, elvileg a perszonális autonómia mellett a területi autonómiát is valamennyien elfogadtuk, mégpedig egyhangú döntéssel, és nem véletlenül, hiszen a magyar területi autonómia megvalósulása jelentené a tömbben és többségben élő magyarság számára kifosztottságának, kizsákmányolásának végét, gazdasági és szellemi élete kiteljesedésének méltó kezdetét.

A magyar területi autonómia kisugárzása nélkül, a perszonális autonómia csupán az alattvalók szolgalelkűségének a karbantartását segíti elő.

Autonómia-ügyben, más vajdasági magyar pártokkal közösen, tárgyalásokat kezdeményeztünk (sikertelenül) az  akkori szerbiai vezetéssel.(B.Tadić, V.Drašković, V.Koštunica).

 

II

         A VMDK Tanácsa 2006. őszén foglalkozott az új szerbiai  Alkotmány  előkészületével és meghozatalával, amelynek csak következménye a napjainkban meghozott új bírósági törvény. A bíróságok tájainkon átélték a Monarchiát, a háborúkat, a háború utáni időket, a kommunizmust, csak a Demokratákat nem tudták túlélni.

 1.       Az új Alkotmány nem jogi, hanem elsősorban politikai aktus. Ez az Alkotmány egy ránk erőltetett, csonka állam alkotmánya.  Az Alkotmánnyal nem az alkotmány-jogi kérdéseket akarják rendezni, hanem Koszovó státusát, egy hamis és elhamarkodott népszavazással.

2.      Az új Alkotmány egy olyan ország alkotmánya, amelyre rákényszeríttették az önállóságot, amely nem élt  önrendelkezési  jogával. Az Alkotmányt, gyorsan, az éj leple alatt, titokban, hozták meg, mellőzve azokat az  alapvető demokratikus folyamatokat, amelyek egy ilyen fontos dokumentum elfogadásánál nélkülözhetetlenek.  Régi igazság, amit még a jogi egyetem elsőéves hallgatói is tudnak: maga  a folyamat  a demokrácia alappillére!  

3.      Ez a toldozott- foltozott Alkotmány valójában egy alibi-alkotmány, amelyet az általános politikai konszenzusra hivatkozva, tulajdonképpen Koszóvo végleges elvesztésének  előkészítse céljából hoztak meg.  Kimunkálóinak szándéka és egyben kifogása is egyértelmű: „ Íme, megpróbáltunk mindent, mindannyian összefogtunk, de a nemzetközi, világméretű szerbellenes összeesküvés  ellen semmit sem tehettünk.” A  szerb politikai pártok elitje ezzel az Alkotmánnyal  önmagát akarja átmenteni. Koszovót nem lehet preambulummal megmenteni .

4.      Ez az egyszeri használatra összetákolt Alkotmány, amelyet olyan személyek írtak, akiknek az alkotmányjog nem  szakmájuk, valójában egy politikai diktátum szüleménye. Szerbia polgárainak nem adatott meg az önrendelkezés joga, így az sem, hogy nyilatkozzanak, milyen államban szeretnének élni.  Nem  mondtak véleményt sem  az állami, sem a társadalmi berendezkedésről . Annak, hogy a politikai pártok elitjei megállapodtak miképpen mentsék át  hatalmukat,  semmi köze sincsen a Szerbiában elő népek  tényleges politikai akaratához, mivel Szerbia polgárainak jelentős része nem tagja egy pártnak sem.

5.      Számunkra elfogadhatatlan, hogy a szerb, magát „demokratikusnak” meghatározó politikai tömb nem akarja tudomásul venni a nemzeti kisebbségek jogos követelését (az etnikai alapú területi autonómiát), miközben éppen ezt tartja,  egyetlen elfogadható megoldásnak  a koszovói szerbek esetében. Tehát, ez az Alkotmány a képmutatók szüleménye: más népeknek nem adjuk meg azt, amit a koszovói szerbeknek követelünk. Ha tovább elemezzük az Alkotmányban foglaltakat, szembeötlő, hogy az első szakaszában a szerbeket népként és polgárokként  is  definiálja, míg az összes többi népcsoport  kizárólag „egyenrangú polgár”. Természetesen, ez a megfogalmazás nem véletlenszerű. A kisebbségeknek nem akarják megadni  azokat  a törvényes jogokat, amelyek őket éppen a nemzeti kisebbségek jogi státusából eredően illetik meg.

6.       Az Alkotmány szövege egyértelmű: nincsen különbség az úgynevezett „demokratikus”  és a „más erők” között, amelyeket az önjelölt demokraták „konzervatív, nacionalista nemzeti jobboldalnak”  neveznek, akikkel „ semmilyen együttműködés nincs, nem is lesz és nem is szabad hogy legyen”.

7.      Az úgynevezett „demokratikus erők”, akik tulajdonképpen a felvilágosult szerb nacionalizmus képviselői, nem rendelkeznek  megfelelő  demokratikus erővel és tartalékkal. Ők, kisebbségi politikájukban folytatják a régi, milosevicsi, képmutató  politikát. Sőt, ezek az erők veszélyesebbek  is a milosevicsi erőknél, mert  báránybőrbe öltözött farkasokként azt a látszatot keltik, hogy szívügyüknek tartják a kisebbségi kérdés rendezését, de a tetteik elárulják igai szándékukat. Ők pökhendien utasították el másfél évtizedes harcunkat, nem fogadták el azokat az alkotmányos garanciákat és mechanizmusokat, amelyek  szükségesek a vajdasági magyarság  nyílt és megoldatlan helyzetének rendezésében.

8.      A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ( VMDK) felhívta tagjait és szimpatizánsait, valamint a demokratikus közvéleményt, hogy a népszavazáson NEMMEL szavazzon.  

 

III

 

         Az Alkotmány után, világosan megfogalmaztuk álláspontunkat Vajdaság AT Statútumával kapcsolatosan.

          1. Vajdaság AT Statútumának a Szerbiai Képviselőházhoz a VMSZ segédletével benyújtott tervezete, nem elégíti ki a VMDK elvárásait. Vajdaság nem kapta vissza tényleges önállóságát, azt a jogot, hogy maga döntsön az őt érintő ügyekben. A dokumentum ténylegesen nem rendezi a kisebbségek helyzetét (részarányos képviselet, kisebbségek számára biztosított parlamenti helyek, a vétó joga kisebbségi ügyekben stb.)  A látszatmegoldások pl. a Kisebbségi Tanács, több kárt okoznak, mint hasznot. Ez még egy alkalom a felvilágosult szerb nacionalistáknak és kriptosovinisztáknak, hogy nagy hanggal hangoztassák: íme a kisebbségieknek megadtunk minden jogot, miközben a valóság egészen más.

            2.A Vajdaság AT költségvetésével előállt helyzet tragikomikus. Most, a megszorító intézkedésekre hivatkozva, Vajdaság lakosságát megint megfosztják az általa termelt jövedelemtől. Ez alkalommal azok akikre éppen szavaztak (némi kis koalíciós segédlettel). Megszegve az Alkotmányt is, Vajdaság majd  „más módon” fogja feltölteni költségvetését, és ehhez  a siralmas és megszégyenítő megoldáshoz asszisztál az egyik magyar párt. Mi fog történni, ha majd már más megoldások nem léteznek? Azt is tudni kell, a jövőben éppen az idei keretek fogjak alapul venni a költségvetés tervezésénél. Sokéves hátrányos megkülönböztetés  vár ránk.

 

IV

 

         Szervezetünk kezdeményezte 2007. augusztus  18-án a vajdasági magyar pártok találkozóját és közös választási fellépését. E együttműködés az év végén megtartott elnöki ill. parlamenti választásokon csúcsosodott ki. Megfogalmaztuk  közös autonómiakoncepciónkat (a számunkra nagyon fontos területi elemmel, az önkormányzatok megreformálásának  követelésével). A részünkről megfogalmazott együttműködés feltételei a következők voltak, ezen elemek beiktatását tartottuk fontosnak:

1.      az etnikai alapú területi, az un. Magyar Autonómia követelését, összhangban a VMDK 1995-ben elfogadott koncepciójával

2.      az önkormányzati rendszer megreformálását ill. a települési önkormányzatok      létrehozását

3.      Szerbia közigazgatásának megreformálását, a magyarellenes körzetek   megszüntetését

4.      részarányos képviseletet a tartományi és köztársasági parlamentben

5.      a vajdasági magyarság arányának megfelelő számú ügyészt, bírót, bírósági  elnököt, rendőrt és rendőrségi elöljárót

6.      kettős állampolgárságot a vajdasági magyarságnak

7.      harc a történeti igazságért, az 1944-es ártatlan áldozatok rehabilitációjáért

8.      a második világháború után elkobzott vagyon  mielőbbi visszaadását

 

Választási tapasztalatainkat, nyíltan, bátran, jóval később, nem titkol építő jelleggel, elemezve az eredményeket, külön memorandumban, a következőképpen fogalmaztuk meg:

            A májusi választások előtt a vajdasági magyarság teljesen új helyzetben volt: az előző évekhez képest, és a hosszantartó széttagoltság után, a három magyar párt (VMDK, VMDP, VMSZ) megállapodásának köszönhetően megteremtődtek annak feltételei, hogy szavazataival egy elképzelést, egy politikát támogasson. A jelek biztatóak voltak. A 2008. januárjában megtartott szerbiai elnökválasztásokon  a MK közös jelöltje több mint 93.000 szavazatot szerzett. Ez az eredmény, jogosan, azt a reményt táplálta, hogy a májusi választásokon való szereplés csak sikeresebb lehet, annál is inkább, mert ennek tétje nagyobb volt. Mindenki abban bízott, hogy ez  mozgósítani tudja a  vajdasági magyarságot, és ő  az összefogást fogja szavazataival jutalmazni. Nem ez történt ! A koalíció  74.874 szavazatot  kapott, ami 18.165-el  kevesebb, mint 2008. januárjában.  Közvetlenül a választások után, a VMDK javasolta a választások, az elért eredmények elemzését, de erre nem került sor. Nézzük a választási sikertelenség okait:

              1 A Magyar Koalíció (MK)  kampánya téves, túlságosan személyközpontú, és rossz volt. Most (mivel parlamenti választásokról volt szó) nem az egyik párt elnökének (hatalmas méretű, szöveg- és üzenetnélküli) arcképével kellet volna kampányolni, hanem a három párt lógójával. Azt kellett volna bebizonyítani, vizuálisan is, hogy a három párt összefogott. Ez az üzenet azért volt hamis a választók előtt, mert egyet mondott a MK és ők ténylegesen mást láttak. A VMDK szakértői két plakáttervezetet is kidolgoztak, amelyeket, a szervezet számára ismeretlen kampánystáb lesöpört az asztalról.

              2. Az Új Esély, mint a MK szócsöve, nem teljesítette a hozzá fűződő elvárásokat. Belőle igazán nem látszott, hogy a három párt összefogásáról volna szó. Sem a szöveg, sem a képi anyag nem ezt sugallta. Inkább egy másik tendencia érvényesült: távol tartani az újságtól a másik két párt képviselőit. Ezzel szemben, megszólaltatták a VMSZ szinte teljes gárdáját, a körzeti kiskirályokat és háttérjátékosokat is, de a másik két párt elnökének nem jutott hely.

              3. A kampánystáb anonimitásba bujkáló része, amely a vizuális megjelenítéssel volt megbízva, a MK lógójával, új  identitást próbált kreálni. Ezt választóink nem tudták felismerni és elfogadni. Az új identitás formálása, az új lógó népszerűsítése, későn kezdődött, és eredménytelen volt. Rossz volt a lógó, és rossz volt  a jelszó is.

              4  Az  ajtótól ajtóig való kampány nem volt megfelelő. A vajdasági magyar ember ezt nem szereti, agresszívnak, betolakodónak tartja. A befektetett erő, a sok elpazarolt idő, közel sem hozta meg a várt eredményt. Sokkal jobban kellet volna kihasználni a helyi médiák  (elsősorban a rádió) előnyeit.

              5. A VMSZ  mostani vezetősége nem határolódott el egyértelműen a szervezet régi struktúrájától. Amikor a VMDK erre  megjegyzéseket tett, a VMSZ ezt dörgedelmes közleményben  visszautasította és a párt belső viszonyaiba való beavatkozásként kezelte, annak ellenére, hogy a VMSZ tiszteletbeli elnöke a kampány folyamán „jóindulatú tanácsokkal” látta el az új vezetést a Koalíciót illetően, nyilvánvaló károkat okozva ezzel. A VMSZ ezt a helyzetet nem tudta, de nyilvánvalóan nem is akarta, határozottan kezelni.

              6. A VMSZ mostani vezérkara is a régi időkben szocializálódott, a régi vezetés idején „tanulta a szakmát”. Ez nyomon követhető volt minden megmozdulásában. Bár a szavak szintjén az együttműködésről, az összefogásról beszélt, ténylegesen, a háttérben minden erejével igyekezett beintegrálni, ellehetetleníteni, szétverni a VMDK tagozatait. Nem volt képes az igazi paradigmaváltásra, bár mindenki ebben reménykedett. Meg akarta mutatni „ki az úr a háznál”, „borsot akart törni a VMDK-sok  orra alá”, bebizonyítani, hogy „ott nincs politikai jövő”, ezért „át kell jönni a nagyobb pártba”. Ők az együttműködést úgy értelmezték, hogy ez alkalom a VMDK beintegrálására, megsemmisítésére, marginalizálására. Ez abból is látszik, hogy bizonyos helyeken a választások után készek voltak  betartani a játékszabályokat, méltányolni az erőviszonyokat, csak Óbecsén nem, mert mint mondották: „a VMDK elnöke keménykedik, nem képes a kompromisszumra, az együttműködésre, szőrszálhasogatással foglalkozik”. Ez nem más mint az „oszd meg és uralkodj” politika kifinomultabb változata. Ezt vették észre (ösztönösen) választóink, és ezért maradt el a várt támogatás.

              7. A választások előtti tárgyalások, ennek menete, sokszor kimerítette a politikai mobbing  teljes skáláját. A terepen, a VMDK tagozatai sokszor tapasztalták a mellőzést, a semmibevételt, arról nem is beszélve, hogy a szükséges értesítéseket az utolsó pillanatban hozták  tudomásukra. Ez a magatartás odáig terjedt, hogy a VMDK képviselőit nem is üdvözölték a közös rendezvényeken. Sok helyen a VMSZ szervezetei, ha nem is nyíltan, de a háttérben ennél erőteljesebben a MK ellen dolgoztak, mert a Koalíció létrehozatala ellentétes volt a helyi egyéni és csoportérdekekkel (Ada, Óbecse, Csóka, Zombor, Törökbecse, Becskerek, stb.) Ez, például, addig is elment, hogy Törrökfaluban a helyi VMSZ tagozat vezetősége aláírásával nem támogatta a MK listáit!!

              8. Különös jelenség volt a „fiatalság mítoszának” a  felépítése. Ez részben a VMSZ-en belüli harc céljait szolgálta, mert így lehetett mellőzni a „régi motorosokat”. Az „új emberek, új arcok” könnyebben manipulálhatók és jobban függnek a pártközponttól. Ha ez nepotizmussal is párosul (családi  kft.), a következmények katasztrofálisak is lehetnek. Az ilyen felállás hátrányai akkor látszottak legjobban, amikor a szerbiai parlamentben kínálkozó lehetőségeket a VMSZ képviselői nem tudták (vagy nem is akarták !) kihasználni.

              9. A legprimitívebb kiszorítósdi gyakorlata Orbán Viktor vajdasági látogatásakor nyilvánult  meg. A VMDK és a VMDP elnökeitől, az idő szűkére hivatkozva, megakarták vonni a felszólalás lehetőségét minden közös kampányrendezvényen, ill. felszólalni csak a VMSZ által jóváhagyott helyeken lehetett volna. Szerencsére, az utolsó pillanatban, a VMDK alelnökének köszönhetően, ez a kellemetlen helyzet megoldódott. Elkerültük a nyílt botrányt, de ez jól mutatja a basáskodás kísérletét egy szuverén és mindenkitől független szervezet felett.

              10. A VMDK még június elején indítványozta (abból kiindulva, hogy a választások előtti koalíciónak, választások utáni következményei  vannak)  egy együttműködési megállapodás megkötését, de ez elmaradt. Ebben azt javasoltuk, hogy a MK a pártok elnökei képviseljék együttesen (mert a Koalíciónak nincs elnöke !); tárgyalásokat más szervezettekkel, pártokkal, nemzetközi ás állami szervekkel  csak együttesen lehet folytatni; a tisztségekre vonatkozó leosztást szerződéssel kellene rögzíteni; a MK listáiról megválasztott képviselők közös frakciót hoznak létre Magyar Koalíció néven; a képviselők a MK képviselik, és nem egyes pártokat; a frakcióból az egyes pártok képviselőit nem lehet kizárni; a MK listáiról megválasztott képviselők nem tartozhatnak két frakcióhoz; a frakció döntéseit konszenzussal hozza meg; a pártelnökök   havonta  legalább egyszer  értékelik a frakciók működését és véleményezik azt stb. Javaslataink ellenére a VMSZ elnöke négyszemközti tárgyalásokat folytatott a Szerb Köztársaság és egyben a Demokrata Párt elnökével, de ezen még a VMSZ-ből sem volt jelen senki. Itt vagy teljes politikai analfabetizmusról, vagy szándékosságról van szó. Igaz, a VMSZ elnöke igyekezett  a tárgyalások folyamatát  kisajátítani, de a hozzá intézett  levélben a VMDK leszögezte: „A VMDK Tanácsa 2008. június 13-án megtartott ülésén, megvitatta az  Ön, a VMDK képviseletére irányuló kérelmét. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy  a VMDK Alapszabályának értelmében  (4. szakasz, 4. bekezdés), erre nincs mód, mert  a közösséget az elnök képviseli. A szervezetet csak az elnök távollétében  képviselhetik  az alelnökök ill. elnökségi tagok (4,5, és 6. bekezdés). A VMDK a Magyar Koalícióban való létezését csak egyenrangú partnerként tudja elképzelni, így magát a kérelmet is meglepetéssel fogadta, úgy, mint a VMDK kiszorítására irányuló kezdeményezést.” (2008. június 13.)

              11. A sokféle és elhúzódó háttértárgyalásoknak,  a VMSZ elnökének „áldásos tevékenységének” köszönhetően, amely a VMDK tudta és beleegyezése nélkül történt, meg is lett az eredménye. Bár a MK nyíltan deklarálta, hogy mindenhol ahol az lehetséges magyar önkormányzatokat hozunk létre, nem ez történt. Topolyán a VMSZ beengedte az  önkormányzati hatalom gyakorlásába a Demokrata Pártot, teljesen értelmetlenül, mert erre nem volt szükség, Zentán viszont nem a Magyar Polgári Szövetséggel kötöttek koalíciót, bár ez lett volna a logikus, Óbecsén az egyik koalíciós partnert (a VMDK-t) kizárták az önkormányzati hatalom gyakorlásából, mert fontosabb volt  az együttműködés egy olyan csoportosulással  amelyet a Mezőgazdasági Ipari Kombinátot megvásárló Đorđije Nicović neve fémjelez. Azt sem lehet megmagyarázni, miért van a VMSZ-nek éppen most tartományi parlamenti elnöke, amikor sem a párt  sem  a MK nem hatalmi tényező. A kormányzati felelősségvállalás bohózatát legjobban a következő példa bizonyítja: amikor a MK átadta tartományi listáját, a VMDK Alapszabályának magyar nyelvű szövegét mellékeltük, de ezt a Választási Bizottság nem akarta elfogadni. A VMSZ elnöke a lista visszavonásával fenyegetőzött, amennyiben nem adjuk át a szerb szöveget, miközben a magyar nyelv hivatalos használatban van VAT területén, és az illetékes titkárság  éppen a VMSZ kezében volt.  A Demokrata Párt   (és a többi szerb kriptosoviniszta és  felvilágosult szerb nacionalista szervezet) „baráti ölelése” olyan súlyos, hogy a vajdasági magyar politikum szétverésével fenyeget. Ezt  csak komoly és elvszerű elhatárolódással  lehet megakadályozni. Ha nem ez történik, választópolgáraink, kisebbségi követelményeiket feladva, a jobb élet reményében a következő választásokon még nagyobb számban fognak átszavazni azokra, akik gyors európai perspektívákkal bódítják őket. Itt most nem beépülni kell, hanem leépíteni azokat akik csak szavazatainkra vadásznak. A kisebbségi jogok elvszerű képviselete, fontosabb a zsebtöméstől, az etnobiznisztől.

              12. Teljesen értelmetlen, és különösen súlyos kérdés, hogyan és miért került be Pásztor István az óbecsei  Mezőgazdasági Ipari Kombinát igazgatóbizottságába ? Mint ismeretes, a MK pártjai  2008. március 20-án írták alá együttműködési szerződésüket. A VMSZ elnöke ezt követően, a koalíciós partnerek tudta és beleegyezése nélkül, 2008. április 29-én, két héttel a választások előtt,  tagja lett az említett  igazgatóbizottságnak. Ezen lépése, tekintettel akkori és mostani funkciójára, ellentétes az idevágó törvényekkel. A dolog különössége az, hogy az említett kombinát a helyhatósági választásokon egy „független” listát támogatott. Képviselőik most is koalíciós partnerei a VMSZ-nek Óbecsén. Amikor a helyi önkormányzati tárgyalások voltak napirenden, akkor nem lehetett tudni kit (és mit !) képvisel a VMSZ elnöke: saját szervezetét vagy az említett mezőgazdasági kombinátot, vagy mindkettőt ? Egy, a VMSZ elnökéhez írt levélben a VMDK elnöke leszögezte: „Sajnálatos módon, köztünk az a különbség, hogy önök úgy gondolják a „maffiózó földbirtokosokat” és a „rablott töke képviselőit”  egyénileg  minél jobban „meg kell fejni” és közösségileg kiszolgálni. Mi úgy véljük az a jó, ha a politika útja az efféle gazdasági háttértől távol tartja magát.” A VMDK-t ezek után kizárták a helyi hatalom gyakorlásából, olyannyira, hogy elvették tőle a torvény és statútum szerint is járó helyeket a községi képviselőtestület bizottságaiban. Ez példátlan eset Szerbiában.

 

Összegzésül:

a)   a VMSZ együttműködési szándéka nem volt őszinte, és ezt a választópolgárok is észlelték

b)   a kampány tévesnek és eredménytelennek bizonyult, a kiszorítósdi megbosszulta magát

c)   a VMSZ elnöke birtokolva a 93.000 ezer szavazatot,  két párt támogatását élvezve, mégsem nőtt fel az előtte álló feladathoz, mert elbalkanizálódó,           kisstílű politikát folytatott

d)   a vajdasági magyarság meghasonlott, jobban hisz a felvilágosult szerb nemzeti pártoknak, mert a legnagyobb magyar párt nem az érdekképviselete tartja legfőbb céljának

e)   a jövőben, csak az egyenrangú együttműködés  képzelhető el

f)    nem tudtuk dolgunkat, az összefogásnak nem volt ereje !

 

V

          A VMDK megalakulása óta, fontosnak tartja az 1944/45-ös események pártatlan kivizsgálását, az ártatlan áldozatok rehabilitását, az állami kárpótlás kifizetését. Ezt szolgálta az  akadémiákhoz intézett levelünk ill. 1992-ben a kormányhoz intézett képviselői kérdés is.

Szerbia akkori kormánya (1992) azt válaszolta, hogy a Mészáros Sándor által látott dokumentáció nem létezik ill. számukra hozzáférhetetlen. Itt az ideje, hogy az önmagát demokratikusnak nevező hatalmat most szembesítsük a valósággal, a történeti tényekkel.  A VMDK Szegedi Tagozata pár nappal ezelőtt azt kezdeményezte, hogy január 23-a legyen a Magyar Népirtás Emléknapja.

               Elképzelésünk megvalósításánál számolni kell a „belső ellenállással”.  Erre vonatkozóan idén Csúrogon, a Dögtemetőben a következőket mondtam: „Évek óta eljárok Csúrogra, személyes érintettség  révén is, s azt tapasztalom, hogy ügyünk nem megy előre. Azért nem megy előbbre, mert politikusaink egy része kettős beszédet alkalmaz. Valamit mond a magyaroknak, keményen; viszont szerb koalíciós felvilágosult nacionalista partnereinek nem mond semmit, cinkosan  összekacsint a hátunk mögött, s úgy gondolja, hogy  a hatalmat így kell gyakorolni. Nos ennek a viselkedésnek a szenvedőalanyai vagyunk.

           Tehát, eljövünk ide, elmondjuk a nagy beszédeinket, és a hátunk mögött folyik a  mutyizás, az úgymond hatalom  gyakorlás. Ezért vagyok én megrökönyödve, és ezért nem tudom elfogadni azt, hogy kemény dolgokat mondunk a magyaroknak és a  magyarok  akkor azt elhiszik, elfogadják. Viszont, amikor a   koalíciós , felvilágosult szerb nacionalistákkal, kriptosovinisztákkal kell szembenézni, akkor mi megnyuszikásodunk, kisebbek vagyunk a mákszemnél.

            A hatalmat nem úgy kell gyakorolni, hogy egyénileg lekanalizáljuk a szerb rablott tőkét, hamisan összekacsintunk a magyarság háta mögött és kollektíven megmagyarázzuk, hogy ez a magyaroknak miért jó.

           Akik azt gondolják, hogy a történelem velük kezdődik, azoknak azt javasolnám, nézzék meg a Szerb Képviselőház irattárát a 90-es évekből, hogy miket tett  a VMDK, az a szervezet aki elsőként meg merte mondani, hogy itt bizony a 44-es dolgokat történelmi szempontból is felül kell  vizsgálni, tanulmányozni s politikailag is helyre  tenni.

     A világ és az ügyek nem is velük kezdődnek, de nem is folytatódnak, azért mert a körülmények ilyenek.

              Tekintettel  arra amit mondtam, sikerre csak akkor számíthatunk, ha mindenki őszintén, odaadással, lelkiismerete szerint fogja végezni a rá háruló munkát.”

Alig pár nappal ezelőtt, a magyar civil szervezetekkel és egy párttal a következőkben állapodtunk meg: „támogatjuk Dr. Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő javaslatát, amely szerint Szerbia majdani úniós csatlakozásának egyik előfeltétele legyen az, hogy Belgrád hivatalosan is ismerje be a titóista partizánok által 1944-45-ben a magyarországi Délvidéken elkövetett népirtást. Ugyanakkor a beismerést nem tartjuk elegendőnek. Megbánást várunk
és a jogos kárpótlást.  A szerb parlament hozza meg a rehabilitált személynek a kártérítésre
és az elkobzott vagyon visszaadására való jogát rendező végrehajtási törvényt.”

           A történeti igazságtétel szervezetünk tartós feladata.

 

VI

 

         Szervezetünk a két közgyűlés között erősödött, bár még sok tenni való van ezen a téren. Újjáalakult  a szabadkai tagozat, folyamatban van az újvidéki újraszervezése, megerősödött a szenttamási, topolyai, adai, zentai, csókai és óbecsei. Hagyományosan kiemelkedő eredményeket ért el a nyugat bácskai. A két közgyűlés között, a VMDK-nak saját tulajdonú  székháza lett. Első ülésünket itt 2006. június 6-án tartottuk, felszentelése 2006. augusztus 19-én volt. Irodánk és a technikai felszerelés korrekt feltételeket  biztosítanak a működéshez. Sok tagtársunk értékes, odaadó munkája van benne. Ezt szeretném most megköszönni.

 

VII

         A VMDK-t  különösen súlyosan  érintet három haláleset.

         Fischer Pál (1943-2007) életének 64 évében, tragikus hirtelenséggel, 2007. december 24-én hunyt  el, a VMDK alelnöke. Szervezetünk nagyra becsült tagja Muzslyán született 1943. szeptember 23-án, Becskereken fejezte be s fémesztergályos szakmát, és évekig ő vezette a helyi gépészeti technikum gyakorlati óráit. Mi egymás között, nagy tisztelettel, az őszinte megbecsülés minden jelével, nemes egyszerűséggel  csak „Térképésznek” hívtuk. Ez azt jeleni, tudtuk, hogy 19 éves korában, a testvériség-egység tombolása idején, éppen ő volt az első koncepciós perek egyik áldozata. Bűne ez volt: megrajzolta az új/régi határokat, minek hova kellene tartoznia, és nem értette, hogy Bácska és Bánát miért ide tartozik. A válasz a feltett kérdésre 3 évi börtön volt. Szerette a történelmet, művelte a történetírást. Helytörténeti és történeti tárgyú írásaival rendszeres munkatársa volt a helyi lapoknak. Emlékezetesek maradnak március 15-ei felszólalásai  a magyarittabei  Kossuth-szobornál, ahol mint a VMDK alelnöke kellő hozzáértéssel  beszélt az 1848-as forradalom helyi, bánáti eseményeiről, de a vajdasági magyarság helyzetéről a XXI. század elején. Tapasztalata, bátorsága, határozottsága, szókimondása nagy támasza volt minden ismerősének, barátjának, tagtársának. Számára lehetetlen nem volt, kitartóan járta Bánát falvait, lakossági fórumok sorozatát szervezte és magyarázta a VMDK politikáját. Elment a „Térképész”, most másoknak kell, merítve az ő tapasztalatából, folytatni a munkát, ott ahol ő abbahagyta.

          Dr. Deli Ágoston (1934-2007), elnökségi tag, gyermekgyógyász életének 73. évében hunyt el, 2007.augusztus 6-án. Deli Ágostont a kitartó, csendes, szívós munkálkodás jellemezte. Távol állt tőle a melldöngető kivagyiság. Közösségének, Bácskossuthfalva magyarságának, ám a délvidéki magyarságnak is, többet, ám legalább annyit vissza akart adni, amennyit kapott tőle. Ezért vállalt  közéleti szerepet. Következetes, elvszerű, szerény, önértékelési zavaroktól mentes, határozott kiállásával, a VMDK elnökségi tagjaként is, példát mutatott

          Seres Jenő (1935-2005), az ellenőrző bizottság tagja, 2005. november 15-én,

Péterrévén, tragikus körülmények között, visszaadta  lelkét teremtőjének Seres Jenő, a VMDK oszlopos tagja, az óbecsei önkormányzat volt tanácsnoka. A földműveléssel foglalkozó Seres Jenő bátyánk a megbízható, egyenes jellemű, másokra figyelő, saját véleményét véka alá nem rejtő, következetes, jó gazdát testesítette meg abban a korban, mely a rablógazdálkodást, a szabad rablást ösztönözte.


VMDK - TV

BELÉPÉSI NYILATKOZAT

Hívjon bennünket

My status

Hírlevél